Netsemlegesség

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A netsemlegesség az az elv, miszerint a kormányok utasítására az internetszolgáltatóknak az interneten található összes adatot azonos módon és egyező feltételekkel kell, hogy kezeljék. Tilos például direkt meggátolni vagy lelassítani konkurens weboldalakat vagy online szolgáltatásokat.[1] Az elv megalkotása a Columbia Egyetem média- és techügyekkel foglalkozó jogászprofesszorához, Tim Wu-hoz köthető.

Formálódása[szerkesztés]

A hálózati semlegesség kérdése az Egyesült Államokban a szakmai közönség számára az ezredfordulót követő évtized közepétől lett igazán vitatéma. A szélessávú internetszolgáltatások terjedése, ami ekkorra gyorsult fel igazán először a vezetékes, majd a vezeték nélküli platformokon, üzleti szempontból kettős hatással volt a hálózatüzemeltetőkre. A szélessávú internetszolgáltatás egyrészt nagyon jelentős, mondhatni nélkülözhetetlen új bevételi forrást nyitott meg számukra, ezért maguk is beléptek erre a piacra. Másrészt viszont a hálózatüzemeltetőknek (és a velük integrálódott, saját tulajdonukban lévő szélessávú internet szolgáltatóinak) előbb-utóbb szembe kellett nézniük azzal a fenyegetéssel, hogy egyes, az előfizetők körében népszerűvé vált alkalmazások és tartalomszolgáltatások részint konkurenciát jelentenek a saját maguk által nyújtott szolgáltatásoknak (lásd például az internetes telefon, az internetes hangátvitel megjelenését vagy az online videotartalom-szolgáltatások ma már igencsak széles kínálatát), részint pedig feszegetik a hálózatok adatátviteli kapacitásának határait. A kialakult ellentmondás kezelésére az általános versenyszabályozás sokak szerint nem elégséges, ezért kézenfekvőnek látszott, hogy a távközlési ágazatban amúgy már meggyökeresedett külön szabályozást valamilyen formában a szélessávú internetszolgáltatásokra is kiterjesszék.[2]

Megsértése[szerkesztés]

A netsemlegesség megsértéséről beszélünk, ha az internetszolgáltató vagy a hálózatüzemeltető megkülönbözteti az internetprotokoll csomagokat például azzal, hogy:

  • bizonyos internetes oldalak elérhetősége jobb;
  • felárat kér bizonyos internetes oldalak jobb minőségű elérhetőségéért;
  • bizonyos oldalakat blokkol;
  • egyes szolgáltatások vagy eszközök használatáért a versenyárnál nagyobb árat kér;
  • megakadályozza egyes szolgáltatások vagy alkalmazások elérését;
  • díjakat szed a tartalomszolgáltatóktól azért, hogy az elérhesse az előfizetőket.

A netsemlegesség megsértésének hátterében többféle ok is állhat. A leggyakrabban hangoztatott érv, hogy ha egy alkalmazás túlterheli a hálózatot, és ez kapacitásproblémákat okoz (egy fájlcserélő alkalmazás esetében ez könnyen elképzelhető), akkor az előfizetők védelmében az internetszolgáltatók kénytelenek korlátozni a legnagyobb adatforgalom-igényű alkalmazásokat. Feltételezhető ugyanakkor, hogy a hálózatsemlegességi ügyek mögött gyakori ok lehet a saját bevételek védelme is. Amennyiben például egy kábelszolgáltató korlátozza a fájlcserélők elérését, annak racionális magyarázata lehet, hogy tart a televíziós csomagok, azon belül is a fizetős filmcsatornák értékesítéséből, esetleg lekérhető videoszolgáltatásból származó bevételek csökkenésétől.

A hálózatsemlegesség kérdésében nagyon sok gazdasági és filozófiai érv feszül egymásnak. Nem könnyű eldönteni, hogy egy adott esetben a hálózatsemlegesség megsértése mögött valós hálózatkezelési szempontok állnak, vagy az a cél, hogy a hálózatüzemeltető bevételhez jusson a harmadik féltől. A bevételszerzési szándék mögött még mindig meghúzódhat az az érv, hogy a hálózat kapacitásának javításához szükség van rá, tehát végső soron kedvező a fogyasztók számára.

Konfliktusok[szerkesztés]

Az első konfliktus, amibe 2005-ben a Szövetségi Hírközlési Felügyelet (FCC) beavatkozott, egy kis helyi telefontársaságot érintett, amelyik egyúttal a maga digitális telefonhálózatán (DSL) szélessávú internet szolgáltatást is nyújtott. A szóban forgó társaság, a Madison River Communications megnehezítette előfizetői számára a Vonage nevű cég által nyújtott internetes telefonszolgáltatás igénybevételét, amelyik nyilván konkurenciát jelentett a saját maga által nyújtott vezetékes telefonszolgáltatásnak. A panaszokra reagálva, a hírközlési felügyelet közbelépett, s végül 15,000 dollárra büntette Madison River Communications-t. Hozzá kell tenni, hogy 2005-ben a maga földrajzi piacán a Madison River Communications volt az egyetlen társaság a szélessávú vezetékes internetszolgáltatásban, így az előfizetők számára a szolgáltatóváltás nem volt reális alternatíva.

A következő eset már fajsúlyosabb volt, sokkal nagyobb hullámokat vetett, és országos nyilvánosságot kapott: a legnagyobb amerikai kábelhálózat, a Comcast 2007-ben titokban hamis csomagokkal korlátozni kezdte a P2P fájlmegosztást használó alkalmazások sávszélességét a saját hálózatán. A Comcast egészen addig végezte a protokollok blokkolását, mint a BitTorrent, amíg a Szövetségi Hírközlési Felügyelet annak befejezésére nem utasította őket. Az FCC végül nem büntette meg a vállalatot, csak felszólította, hogy ossza meg a hatósággal a hálózatkezelési gyakorlatát.

Források[szerkesztés]