Enkhelék

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az enkhelék (ógörög Έγχελεῖς / Enkheleisz, jelentése ’angolnaemberek’;[1] latin Encheleae) egyike volt az ókori Illíria délkeleti részén élő illír törzseknek, közülük is a görög világban az egyik legrégebben ismert illír népcsoport. Enkhelé (ógörög Ἐγχέλη, latin Enchele) néven említett szállásterületük eredetileg a Lünkésztiszi-tavak tágabb környezetében, a Drilón és a Eordaikosz(wd) felső szakaszának vidékén volt, de idővel egészen Szkodráig benépesítették a Drilón völgyét. Feltételezik, hogy már az archaikus korban is volt királyságuk, sőt, egyes elméletek az Illír Királyság(wd) első névről ismert uralkodóját, az i. e. 4. század első felében hatalmon lévő Bardüliszt és utódait is enkhele királyokként tartják számon. Az i. e. 4. század utáni időszak kapcsán az ókori források nem említik többé az enkheléket.

Mitikus eredetmondáik[szerkesztés]

Az illírek eredetéről szóló két görög mítosz egyikében – amely Apollodórosz, Hérodotosz és Pauszaniasz feljegyzésében maradt fenn – a föníciai Kadmosz és asszonya, Harmonia viszontagságos vándorlásuk végén az enkhelék között találtak oltalmat. Kadmosz a törzs királya lett, aki után fia, Illüriosz örökölte a trónt.[2] A másik, Appianosz által megőrzött eredetmonda szerint Illüriosznak, az illírek ősatyjának hat fia született, ezek egyike volt Enkhelosz (Έγχελος), akitől az enkhelék származtak.[3] Az ősi regék szerint az enkhelék alapították az egymástól meglehetős távolságra lévő Lükhnisz és Buthoé városokat.[4]

Szállásterületük és településeik[szerkesztés]

A jelentősebb délillír törzsek hozzávetőleges szállásterülete és szomszédaik az i. e. 4. században

Az illírekről az i. e. 5. században elsőként számot adó Hérodotosz a mai Albánia középső területeiről említette az enkheléket.[5] Ezt megelőzően eredeti szállásterületük a Lünkésztiszi-tavak (a mai Ohridi- és Preszpa-tavak) környéke, a Drilón (ma Fekete-Drin) és az Eordaikosz felső folyásának völgyei voltak.[6] Idővel a Drilón völgyén keresztül egészen Szkodráig, az Adriai-tenger vidékéig nyomultak előre, és így az autariáták(wd) déli szomszédaivá lettek.[7] Ez magyarázhatja, hogy az i. e. 4. századi Pszeudo-Szkülaksz-féle periplusz az adriai partvidéken, Rizón(wd) és Buthoé környékén említette az enkheléket.[8] Egyúttal magyarázattal szolgálhat arra a hagyományra, hogy a kor embere az egymástól meglehetős távolságban lévő Lükhnisz és Buthoé városokat egyaránt enkhele alapításúnak tartotta.[9] E kettő mellett Polübiosz említette az általuk alapított városok sorában az Enkhelanai nevű települést, amelyet a mai Pogradeccel azonosítanak.[10]

Egyes elméletek szerint az enkhelék nem csupán északra vándoroltak, de ugyancsak az archaikus korban megvetették a lábukat Itáliában is. Epidamnoszi és otrantói régészeti ásatások i. e. 8–7. századi rétegeiből nagy tömegben kerültek elő az Enkhelé vidékéről ismert devolli típusú agyagedény-töredékek, ami arra utalhat, hogy enkhelék egy nagyobb csoportja az adriai partvidéken, Epidamnoszon keresztül e korai évszázadokban átkelt a Hüdroszi-szoroson.[11]

Történetük[szerkesztés]

Az enkheléket a feltételezések szerint – nem függetlenül a Kadmosz-mítosztól – már az archaikus évszázadokban saját királyaik irányították, és az i. e. 7. századra keltezett trebeništai királysírokat is az enkhele dinasztákhoz kötik.[12] Hérodotosz tudósításából ismert, hogy i. e. 480 környékén az enkhelék megtámadták a híres delphoi jósdát, és elrabolták kincseit.[13] Az ősi királyság későbbi sorsa ismeretlen, de az i. e. 5. század második felében kialakult Illír Királyság első névről ismert uralkodója, Bardülisz hatalmi centrumát Enkhelé és Dasszarétia történeti régióival azonosítják. Ebből kiindulva és Gustav Zippel(wd) 1877-es munkája nyomán Bardüliszt és utódait enkhele királyokként is említik a történeti munkák (Encheleerreich).[14] Bardüliszt i. e. 358-ban ellenfele, a makedón II. Philipposz legyőzte és kiverte Enkhelé területéről, ezt követően Bardülisz és utódai makedón függésben az attól délnyugatra elterülő Dasszarétia felett uralkodtak.[15] Az enkheléket az i. e. 3. századtól nem említik többé az ókori források.[16] Sztrabón azon megjegyzése, hogy az enkhelék másik elnevezése szeszaréta volt, azt a feltételezést erősíti, hogy valamiképpen összeolvadtak a dasszarétákkal.[17]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Hammond 1966 :247.; Wilkes 1992 :98., 244.; Elsie 2010 :358.
  2. Cabanes 1988 :52., 65., 91.; Wilkes 1992 :96., 98–99.; Ceka 2013 :418–419.
  3. Wilkes 1992 :92.; Ceka 2013 :378.
  4. Wilkes 1992 :99.
  5. Cabanes 1988 :17.
  6. Hammond 1966 :247.; Pollo & Puto 1981 :10.; Wilkes 1992 :19., 93., 98–99.
  7. Wilkes 1992 :99.
  8. Cabanes 1988 :18., 29.; Wilkes 1992 :96., 99.; Ceka 2013 :77.
  9. Wilkes 1992 :99.; Ceka 2013 :381., 412.
  10. Cabanes 1988 :64.; Elsie 2010 :358.
  11. Ceka 2013 :392–393.
  12. Hammond 1966 :249.; Ceka 2013 :277.
  13. Pollo & Puto 1981 :10.; Cabanes 1988 :65.; Ceka 2013 :381.
  14. Papazoglou 1965 :145.; Hammond 1966 :239.; Pollo & Puto 1981 :11.; Cabanes 1988 :87.; Ceka 2013 :381.
  15. Papazoglou 1965 :152.; Hammond 1966 :244–245.; Pollo & Puto 1981 :11.; Wilkes 1992 :120.; Hammond 1994 :15.; Ceka 2013 :102.; Zavalani 2015 :13.
  16. Papazoglou 1965 :146.; Ceka 2013 :382.
  17. Cabanes 1988 :64–65. Megjegyzendő, hogy Milétoszi Hekataiosz ugyanakkor a taulantok fő településeként említi a mindmáig beazonosítatlan Szeszaréthoszt ( Ceka 2013 :71.).

Források[szerkesztés]

  • Cabanes 1988: Pierre Cabanes: Les illyriens de Bardulis à Genthios (IVe–IIe siècles avant J.-C.). Paris: SEDES. 1988. = Regard sur l’histoire, 65. ISBN 2718138416  
  • Ceka 2013: Neritan Ceka: The Illyrians to the Albanians. Tirana: Migjeni. 2013. ISBN 9789928407467  
  • Elsie 2010: Robert Elsie: Historical dictionary of Albania. 2nd ed. Lanham: Scarecrow Press. 2010. = European Historical Dictionaries, 75. ISBN 9780810861886  
  • Hammond 1966: N. G. L. Hammond: The kingdoms of Illyria circa 400–167 B.C. The Annual of the British School at Athens, LXI. évf. (1966) 239–253. o.
  • Papazoglou 1965: Fanoula Papazoglou: Les origines et la destinée de l’État illyrien: Illyrii proprie dicti. Historia – Zeitschrift für Alte Geschichte, XIV. évf. 2. sz. (1965. ápr.) 143–179. o.
  • Pollo & Puto 1981: Stefanaq Pollo – Arben Puto: The history of Albania from its origins to the present day. Ass. by Kristo Frasheri, Skënder Anamali; transl. by Carol Wiseman, Ginni Hole. London: Routledge & Kegan. 1981. ISBN 071000365X  
  • Schütz 2002: Schütz István: Fehér foltok a Balkánon: Bevezetés az albanológiába és a balkanisztikába. Budapest: Balassi. 2002. ISBN 9635064721  
  • Wilkes 1992: John Wilkes: The Illyrians. Oxford;  Cambridge: Blackwell. 1992. = The Peoples of Europe, ISBN 0631146717  
  • Ókor Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap